Nógrád
Megyei Bíróság
Sajtószóvivő
Sajtótájékoztató
2001. évről
Személyi
hírek:
Ez
évben az engedélyezett létszám „betelt”, 51 bíró van Nógrádban.
Négy
új bíró kapott kinevezést három év meghatározott időre.
A
megye bíróságain összesen 6 bírósági titkár és 11 bírósági fogalmazó dolgozik.
Tárgyi
feltételek, fejlesztések:
A
Munkaügyi Bíróság Épületének átadása 2001. május 21-én történt meg, így a három
munkaügyi bíró új épületben jó körülmények között dolgozik. A kiköltözésüket
követően javult a Salgótarjáni Városi Bíróság dolgozóinak elhelyezése.
A
városi bíróság épülete azonban még felújításra vár. A megyei bíróság és a két
másik városi bíróság /Pásztó, Balassagyarmat/jó körülmények között, frissen
felújított épületben működik.
A
munkaügyi és a városi bíróságok számítógéppel való ellátottsága még nem teljes,
de a PHARE projekt keretében várható jövőre újabb gépek hadrendbe állítása,
valamint új lajstrom program /ügyiratkezelési rendszer/beindítása és a megyei
és helyi bíróságok hálózati összeköttetésének megvalósítása.
2001.
december 1-től kezdődően a Gazdasági Kollégium szervezeti elkülönítése
megszűnt, egységes Polgári Gazdasági-és Közigazgatási Kollégium működik tovább
a megyei bíróságon, és a Büntető Kollégium.
A
december 17-én tartott összbírói értekezlet támogatta a megyei bíróság
elnöki állására a jelenlegi elnök által benyújtott pályázatot, amit 2002.
januárjában fog elbírálni az OIT.
Ügyforgalom:
Az ügyek érkezésében jelentős változás nem történt tavaly novemberéhez viszonyítva. A helyi bíróságokon kissé emelkedett az érkezett polgári és büntető ügyek száma, de valamivel kevesebb fejeződött be ez év novemberéig. A munkaügyi perek száma is nőtt, és a bíróság több ügyet is fejezett be eddig, mint az elmúlt évben.
A megyei bíróságon az első fokú polgári ügyek száma szinte azonos, a befejezés aránya kissé nőtt. A közigazgatási ügyszakban csökkent az érkezett ügyek száma, a büntető megyei első fokú ügyből több érkezett /emberölés, életveszélyt okozó testi sértés stb./
A
fellebbezett ügyek száma is emelkedett kissé, a büntető ügyekben pedig
jelentősebben.
/1.
sz. melléklet/
A
Polgári -és Közigazgatási Kollégium tevékenységéről.
/2. sz. melléklet/
Balassagyarmat
2001. december 19.
Dr. Barsi József bíró
sajtószóvivő
1. számú melléklet
|
Városi /Munkaügyi/ Bíróságok 2000. november. 2001. november. |
polgári |
gazdasági |
munkaügy |
büntető |
||||
|
érkezett |
bef. |
érk. |
bef. |
érk. |
bef. |
érk |
bef. |
|
|
2938 3056 |
3303 3098 |
126 117 |
138 121 |
875 899 |
719 848 |
2140 2192 |
2279 2226 |
|
|
Nógrád Megyei Bíróság 2000. november. 2001. november. |
megyei első fokú ügyek |
fellebbezett polgári és munka ügyek |
||||||
|
polgári |
közigazgatási |
büntető |
||||||
|
érk. |
bef. |
érk. |
bef. |
érk. |
bef. |
érk. |
bef. |
|
|
74 75 |
77 83 |
192 165 |
188 179 |
14 19 |
17 14 |
460+52 477+50 |
495+58 441+45 |
|
2. számú
melléklet
A Nógrád Megyei Bíróságon két kollégium működik, a Büntető és a Polgári Kollégium. A kollégiumok a meghatározott ügyszakba beosztott hivatásos bírák testületei./ a megyei bírósági bírók és az első fokú bírák közül megválasztott bírók a kollégium tagjai/
Az
ítélkezési tevékenységet a megyei bíróságon tanácsok /az eljárási törvényben
megjelölt ügyekben egyesbírók/ végzik. A polgári ügyszakban ez idáig két
állandó tanács bírálta el a fellebbezéseket, illetve időnként még két másik
tanács is tárgyalt/a kollégiumvezető és a megyei bíróság elnökhelyettese, mint
tanácselnökök vezetésével/
Az
ítélkezés kiterjedt a civil jog egész területére/ „klasszikus polgári jog” ,
családjog, gazdasági ügyek, munkajog/
A
megyei bíróság első fokon is eljár a polgári ügyekben /Pp.23.§/ és a
közigazgatási perekben.
/Nógrádban
egy-egy bíró/
A
közigazgatási ügyek négy nagyobb csoportra oszthatók:
-
az
adó, vám, jövedék és illetékkel kapcsolatos ügyek
-
a
földhivatali határozatok felülvizsgálata
-
az
építésügyi hatósági határozatok felülvizsgálata
-
az
önkormányzati szociális ügyek
Időnként
az új jogi szabályozás folytán egy- egy újabb típusú ügy a „sláger”. Jelenleg
például ilyen ügyek a gépjármű forgalomból történő kivonásával és a
fogyatékossági támogatások felülvizsgálatával kapcsolatos ügyek.
Nem
peres eljárásban a megyei bíróság tárgyaláson kívül jár el.
Az
egyesületek, alapítványok nyilvántartását is a „klasszikus” megyei bíróság /nem
a Cégbíróság/ végzi.
A
munkaügyi fellebbezéseket az egyik állandó tanács bírálja el.